2009. március 6., péntek

Mutatom...

...hogy mennyit haladtam az aktuális hímzéseimmel.

A házikós újabb darabja kész, így már áprilisnál tartok. Nagyon tetszettek ennek a mintának a színei, igazi tavaszias. :) Nem akarom elkiabálni, de talán hozzánk is megérkezett a tavasz, mert szépen süt a nap és látom az eget, ami szép kéééék és csak néhány kis bárányfelhőt! Imádom!
Visszatérve a mintához, annyi eltérés van az eredetihez képest, hogy én nem kontúroztam ki a tojásokat. Elkezdtem, de nem tetszett, ezért visszabontottam.
Azt is el kell mondanom, hogy a házat először teljesen megcsináltam...természetesen egy másik színnel, mint amivel kellett volna.Így aztán bonthattam. Na igen, nem voltam ideges egy kicsit sem! ;)



Aztán böködtem az I thee wed-embe is, mert most már elérkeztem arra a pontra, hogy nagyon szeretném készen látni!
A ház majdnem kész, még tető nélkül, de szerintem így is igazán csinos. ;) Most folytatom a kacskaringókkal és remélem a tető is kész lesz hétvégén.



Ma este kimegyünk hétvégére anyuékhoz és nem akarok az elkövetkezendő két napban náluk mást csinálni, mint hímezni és hímezni, azután pedig még egy kicsit hímezni! :D
Majd jövő hét elején mutatom, hogy mennyire sikerült a terv.

8 megjegyzés:

Dóra 2009. március 6. 14:55  

Csodaszép egyenletesen hímzel!!!
Tetszenek a házikóid!

dviki 2009. március 6. 16:58  

Köszönöm Dóra. :)
Azért nem mindig sikerül ám ilyen szépre, akármennyire is igyekszem. Csak csalok egy kicsit és nem azokat a részeket fotózom közelről, amik kevésbé szépek. ;)

Márti 2009. március 6. 17:02  

El sem hiszem, hogy vannak olyan részek, ahol nem ilyen csodaszép egyenletesek a xszemeid... tuti nincs olyan!!!
Nagyon szép mind a két hímzésed!!!

dviki 2009. március 6. 18:05  

Márti, neked is nagyon köszönöm! Jólesik a dícséret. ;)

unikat 2009. március 6. 18:26  

Egyik szebb, mint a másik!
Nem is tudom, melyik tetszene jobban, mert oly tökéletes mindkettő.
Nagyon ügyes vagy!

Szentpyr 2009. március 7. 20:52  

jaj, de széééépek!!!!

xenasi 2009. március 13. 18:33  

gyönyörűen hímzel :))) nagyon szépek az x szemeid :D

Nina 2009. március 16. 17:42  

Gyönyörű ez a minta, mostmár lassan én is kihímzem :D
Annyira szépek az X-eid, le a kalappal!

Kislányodnak mielőbbi gyógyulást kívánok,most olvasom, hogy beteg.